ETO U17
FOOTBALL CUP

Szlovák egyesületek is a résztvevők között

2016.08.17 17:12

Habár felkészülési mérkőzéseken többször is találkoztunk már a felvidéki csapatokkal, a tornára mindkét gárda újoncként érkezik majd.

DAC Dunaszerdahely

DAC 1904 Dunaszerdahely labdarúgó-csapata, egyike Szlovákia legnagyobb múltú klubjainak. Elődje az 1908-ban megalapított Dunaszerdahelyi Sport Egylet, amely 1919-ig működött. Maga a DAC közvetlenül utána, 1920-ban, már a csehszlovák éra alatt jött létre. 1987-ben elnyerte a szlovák, majd a csehszlovák kupát, az 1980-as, 1990-es években a nemzetközi kupasorozatokban is vitézkedett, leghíresebb ellenfele a Bayern München volt. A 3. labdarúgóligából való sikeres továbbjutás után azonnal a Corgon Ligába került. 

Az első szervezett sportegyesületet 1904-ben alakították meg Dunaszerdahelyen, ez volt a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club.A csapat túlélte mindkét világháborút, majd 1953-ban megnyerte az egyik pozsonyi területi bajnokságot.1968-ban és 1969-ben a harmadosztály nyugati csoportjában szerepelt a DAC.Az 1979-80-as szezonban megnyerte a különválás után létrehozott Szlovák Nemzeti Ligát.A DAC végül 1984-ben jutott fel története során először a csehszlovák első osztályba.Az 1987-88-as szezonban 3., a 1990-91, és a 1992-93-as szezonban pedig a 4. helyen végeztek.Az 1997-98-as szezon végén kiestek az első osztályból.2013-ban a klub összeolvadt a Szenc csapatával.Legnagyobb sikere az 1987-es Szlovák labdarúgókupa-győzelem.

A DAC U16 csapatnévora:

Bajnónczi Nikolasz, Gregor Krisztián, Darázs Márk, Kováč Gergely, Rajkovics József, Lelkes Áron Ernő, Bari Krisztián, Pónya Zalán, Sidó Béla, Slebodník Kristián, Gembický Sebastian, Rajkovics István Bence, Müller Péter, László Konrád, Richnavský Denis, Sármány Róbert, Doktorík Dávid, Malý Matús

 

Slovan Bratislava

Az ŠK Slovan Bratislava az egyik legismertebb és legeredményesebb szlováklabdarúgócsapat, székhelye Pozsonyban található.

A klubot 1919. május 3-án alapították. A csapat eleinte csak az amatőr csehszlovák labdarúgó-bajnokságban és az ugyancsak amatőr szintű szlovák bajnokságban szerepelt. Az 1935–36-os szezontól azonban a klub bekapcsolódott a csehszlovák labdarúgó-bajnokság első osztályának küzdelmeibe, ahol viszonylag jól szerepelt. Csehország német megszállása után a szlovák csapatok saját bajnokságot alapítottak. Ez az időszak hozta el az első aranykort a klub történetében. 1939-től 1944-ig a csapat négy bajnoki címet szerzett és két alkalommal lett ezüstérmes. A második világháborút követően Csehszlovákia újraalakult, és az 1945–46-os szezontól 1993-ig a klub ismét a csehszlovák labdarúgó-bajnokságban szerepelt. Szlovákia 1993-as önállóvá válása után az újra megszervezett szlovák labdarúgó-bajnokságban vett részt. A csehszlovák labdarúgó-bajnokság első osztályát nyolc, a szlovákotpedig kilenc alkalommal nyerte meg a csapat. A csehszlovák és a szlovák labdarúgókupában összesen 16-szor diadalmaskodott a klub. A nemzetközi kupák tekintetében a legnagyobb sikert a kupagyőztesek Európa-kupájának elhódítása jelentette az 1968–69-es szezonban.

1969. május 21-én a Slovan Bratislava legyőzta az FC Barcelona csapatát a KEK döntőjében 3-2 arányban. 

A Slovan Bratislava U16 csapatnévsora:

Viliam Hynek, Patrik Sládeček, Jozef Sopóci, Marko Žváč, Dávid Strelec, Michal Hornyák, Erik Reindl, Samuel Lavrinčík, Roman Beko, Daniel Floriš, Martin Užík,Patrik Farkaš, Peter Polakovič, Alexander Tóth, Radovan Valentín, Jakub Lieskovský, Adam Kuruc, Kristián Černák, Filip Nagy, Ladislav Nagy, Denis Giesser, Marko Mifkovič