ETO U17
FOOTBALL CUP

Audi Hungaria ETO Kupa sajtótájékoztató

2012.08.07 20:51

Augusztus 9-12. között nyolc ország csapatainak részvételével rendezik az ETO Parkban a II. Audi Hungaria ETO Nemzetközi Labdarúgó Tornát. Az 1997. január 1. után született fiatalok számára kiírt versenyen a házigazda Győri ETO FC mellett pályára lép a német TSG 1899 Hoffenheim, az angol Derby County, a szerb Partizan Beograd, az osztrák Rapid Wien, a cseh Slavia Praha, a horvát NK Zagreb és a norvég FC Stabaek.

A tornát megelőző sajtótájékoztatón Horváth Cs. Attila klubmenedzser arról beszélt, hogy a tavalyi négycsapatos kupa után az idén jóval rangosabb versenyt szerveztek a 16 éves korosztálynak az Audi Hungaria támogatásával. Az ETO a pályán és a pályán kívül is sikeres szeretne lenni, hiszen ezzel még jobban bekerülhetne az együttes a nemzetközi vérkeringésbe. Az utánpótlás csapatok a nyáron sok edzőmeccset vívtak a szomszédos országok egyesületeivel, most azonban Európa vezető országaiból is lesznek ellenfelek, hiszen angol és német klub is elküldi Győrbe fiataljait. Az ETO-nek egyébként ebben a korosztályban hat válogatott játékosa van.

Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője emlékeztetett, cégük egy évvel ezelőtt nyitotta meg képzési központját, mint mondta „jövőnk kulcsa a képzés”. Miután ez igaz a sportra, a labdarúgásra is, ezért szívesen álltak a kezdeményezés mellé. Az utánpótlás nevelés mellett a csapatjáték is összeköti a két területet, egyik helyen sem lehet enélkül jó eredményt elérni - tette hozzá.

Vincze Ottó, az esemény versenyigazgatója kifejtette, a tornának jelentős szakmai és imázs értéke is van, hiszen amellett, hogy Európa patinás klubjai ellen játszhatnak a győriek, a vendégek jó hírét vihetik a városnak. A korábbi válogatott labdarúgó ismertette a torna menetét, a csoportokat, és arról is beszélt, hogy kiküldték a meghívókat más utánpótlás egyesületeknek és a szövetségnek is, hiszen ez a rendezvény arra is alkalmas, hogy a szakemberek egymás között tapasztalatokat cseréljenek.

A torna megnyitója a pénteki ETO-Kaposvár NB I-es mérkőzés szünetében lesz, így egy részéről a Sport Televízió élőben is közvetíteni fog. Ugyancsak a Sport TV-ben lesz látható az a 25 perces összefoglaló, ami a torna legjobb jeleneteit foglalja majd össze. Íme a program és a csoportbeosztás:

A csoport:

Győri ETO FC (magyar)
Stabaek FC (norvég)
Derby County (angol)
NK Zagreb (horvát) 

B csoport

Partizan Beograd (szerb, címvédő)
TSG 1899 Hoffenheim (német)
Slavia Praha (cseh)
Rapid Wien (osztrák) 

Augusztus 10. péntek

10:00 Győri ETO FC - Stabaek
10:00 Partizan Beograd - TSG Hoffenheim
11:30 Derby County - NK Zagreb
11:30 Slavia Praha - Rapid Wien 

Augusztus 11. szombat

10:00 Győri ETO FC - Derby County
10:00 Partizan Beograd - Slavia Praha
11:30 Stabaek - NK Zagreb
11:30 TSG Hoffenheim - Rapid Wien
16:00 Győri ETO FC - NK Zagreb
16:00 Partizan Beograd - Rapid Wien
17:30 Derby County - Stabaek
17:30 TSG Hoffenheim - Slavia Praha 

Augusztus 12. vasárnap

09:00 A két csoportnegyedik mérkőzése a 7. helyért
10:30 A két csoportharmadik mérkőzése az 5. helyért
11:30 A két csoportmásodik mérkőzése a bronzéremért
13:00 Döntő a két csoportgyőztes részvételével