ETO U17
FOOTBALL CUP

Partizan Beograd 2012

A Partizan Beograd az utánpótlás torna címvédőjeként érkezik Győrbe. Nevelőbázisuk elsőrangú, az UEFA kimutatása szerint az Ajax után a második helyen állnak ezen a téren Európában.

Partizan Beograd u16 2012

A csapat a Jugoszláv Néphadsereg kötelékében jött létre, valamint stadionja is e katonai szervezetről kapta nevét. Az 50-es évek elején aztán függetlenné váltak a seregtől. Már ekkor viselték meglehetősen ritka becenevüket: ők voltak a sírásók. Ez az elnevezés nemcsak a fekete-fehér mezükből fakad, az utca, ahol a stadionjuk található ugyanis a Temető utca nevet viseli.

Egy történelmi pillanat mindörökké a belgrádiaké marad: ők vívták a legelső nemzetközi kupa meccset – mindez 1955. szeptember 3-án történt Liszabonban, a helyi Sporting ellen 3-3 lett a végeredmény. És ők voltak az elsők kelet-Európából, akik bejutottak a BEK döntőbe (1966). A Nantes, a Werder Bremen és a Manchester Uniteden át vezetett az út idáig, viszont a fináléban a Real Madridtól vereséget szenvedtek. Vasovic góljával ugyan vezettek a második félidőben, de a spanyolok fordítottak és 2-1-re nyertek.

A hazai bajnokságban a legnagyobb riválissal, a Crvena Zvezdával holtversenyben 24 alkalommal volt bajnok történelme során. Jugoszláviában tizenhétszer, Szerbia és Montenegró közös bajnokságában kétszer, Szerbiában pedig ötször. Ez azt jelenti, hogy amióta függetlenedtek az addig Szerbiához tartozó államok, a fővárosiak egyeduralkodóvá lettek. Az elmúlt öt években ráadásul a kupát is csak kétszer sikerült elhalászni a fekete-fehérek elől.

Egyik legnagyobb legendájuk Stjepan Bobek. A második világháború végeztével igazolt a Partizan Beograd csapatába, ahol 468 mérkőzésen 403 gólt szerzett, ez máig rekord a fekete-fehérek együttesében. A kétszeres olimpiai ezüstérmes labdarúgó az egy mérkőzésen lőtt gólokat tekintve is rekorder, egy bajnokin ugyanis 9-szer vette be az ellenfelek kapuját.