ETO U16
FOOTBALL CUP

Besiktas J.K. 2014

A Besiktas rekordtartó a török első osztályú bajnokságban, hiszen még soha nem szerepeltek alacsonyabb osztályban. 1903-ban alapították a klubot vagyis még az Ottomán birodalom idején, ezzel a legrégebbi sportcsapat az országban, a nevét pedig Isztambul egyik kerületéről kapta. Alapítása idején még nem a labdarúgás volt a fő sportág a klubnál, viszont ahogy egyre népszerűbb lett a foci az Ottomán birodalomban, a csapat tagjai egyre nagyobb figyelmet fordítottak rá, így a labdarúgó szakosztály megalakulása 1910-ben történt.

Besiktas J.K. u16 2014

Első bajnoki címüket 1918-ban szerezték, azért csak akkor, mert előtte nem csatlakoztak az isztambuli pénteki és vasárnapi ligához.

A hivatalos török bajnokság 1959-ben indult el először, a következő évben pedig a Besiktas már bajnoki címet ünnepelhetett. Ekkor részt vettek az Európai kupában, a Bajnokok ligája elődjében, ezzel a Besiktas lett az első török klub, elindult ebben a sorozatban.

Összesen 13 alkalommal ünnepelhettek bajnoki címet a török futball újkori történetében, legutóbb 2009-ben és török kupát is nyertek kilenc alkalommal, ebben a sorozatban 2011-ben szerezték eddigi utolsó címüket.

Rendszeres résztvevői a különböző nemzetközi kupáknak, igaz, az elmúlt két évben nem sikerült főtáblára jutniuk sem a BL-ben, sem pedig az EL-ben. Erre egyébként 2001 óta nem volt példa. A legjobb eredményük mindkét sorozatban a negyeddöntő elérése volt, a BL-ben 1987-ben, az EL-ben 2003-ban meneteltek a legjobb nyolcig.

Érdekesség, hogy a Besiktast története során három magyar edző is vezette: Zinger Imre 1925-től 1935-ig, Mészáros József 1956-től 1957-ig, Kuttik András pedig 1959 és 1960, valamint 1961 és 1962 között felelt a szakmai munkáért.

A Besiktas története során sok játékost adott a török válogatottnak is, a jelenlegi keretben négy ilyen futballista van, név szerint Tolga Zenkin, Olcay Şahan, Oğuzhan Özyakup és Mustafa Pektemek tartozik a nemzeti csapathoz.