ETO U16
FOOTBALL CUP

Győri ETO FC 2011

Az egyik magyar klub, akik a Bajnokok Ligája elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában egészen az elődöntőig menetelt a Győri ETO.

A győri labdarúgó csapat azon kevesek közé tartozik, akik több, mint 50 éve megszakítás nélkül tagjai a magyar első osztálynak. Az egyesület első bajnoki címét 1963-ban ünnepelhette, ezután indult meghódítani Európát. A német Lipcse, a bolgár Szófia, és a holland Amsterdam legyőzése után a Benficával már nem bírtak a zöld-fehérek a BEK-ben, így az elődöntő jelentette a végállomást. A korszak három magyar kupagyőzelmet is hozott (1965., 1966., 1967.)

A csapat egyik meghatározó játékosa volt az a Palotai Károly, aki játékos karrierje után játékvezetőként is a csúcsra ért. Öt európai kupadöntőt vezetett, 3 világbajnokságon vett részt, a világ legsikeresebb bírója, az olimpiai bajnok labdarúgók közül.

A következő nagy korszak előszele a Magyar Népköztársaság Kupa 1979-es győzelme volt, ami viszont a 80-as évek elején történt, az minden korábbi sikert felülmúlt. Hétről hétre húszezrek látogattak ki a stadionba, hogy a Verebes József edző csapatát láthassák élőben. Az ETO első nem fővárosi csapatként két egymást követő évben lett magyar bajnok (1982., 1983.), a csapat 100 gól fölött rúgott a bajnokságban, s amíg a világbajnokságra készülő válogatott 1-1-et játszott a Kaiserslautern csapatával, az ETO 7-1-re legyőzte a német együttest.

A 2000-es évek közepén látványos fejődésnek indult az infrastruktúra. Elkészült az új stadion, megújultak az edzőpályák, bevásárlóközponttal, élményparkkal, szállodával egészült ki komplexum. Eközben a pályán sem maradtak el az eredmények, a csapat újabb sikersorozatba kezdett. Három bajnoki bronzérem ( 2008., 2010., 2012.) mellett az Európa Ligában a francia Montpellier elleni továbbjutás a magyar klubfutball egyik legnagyobb sikere az elmúlt 20 évben.